Partner program
|
|

VERSENYKIÍRÁS!!!!!! II PLAKÁT.
Megközelítés: 44 sz. főútról Kecskemét felől Lakitelek után balra, Szentkirály felé
(a helyszínt már a főútról táblával jelezzük).
GPS. koordináták: N 46° 53′ 40, 7″ E 19° 59′ 13, 0″
A Korea Quad Racing kupa, a tavalyi kedvező visszajelzések után, idén második
alkalommal kerül megrendezésre.
Szeretnénk elérni, hogy a rendezvényen a profik mellett azok is kipróbálják magukat
és technikájukat, akik eddig még nem versenyeztek, illetve alacsonyabb kategóriás
Quaddal/ATV-vel rendelkeznek, de szeretnének belekóstolni a versenyzés izgalmába.
A verseny jellege: Quad Cross és Quad Enduro (Bárki elindulhat mindkét
versenyszámban, vagy akár szabadon választva csak az egyikben). – Profi és amatőr
kategóriában
Nevezés:
A helyszínen, a verseny napján reggel 08:00 – 11:00 között.
Nevezési díj:
6 000 Ft. / versenyző, ami tartalmazza:
– egész napos versenyprogramon való részvételt
- verseny közbeni ebédet
- területhasználatot (Versenyzői depó, parkoló. A helyszínen Büfé, WC biztosított)
A pálya:
Quad-Cross: Előírásoknak megfelelő Cross pálya. 1,5 km hosszú jó minőségű homokos,
agyagos föld. Asztalokkal, ugratókkal, dombokkal, mandínerekkel teletűzdelve.
Enduro: Közvetlenül a Cross pálya mellett, erdős területen, a fák között fűzve.
Jelentős szintkülönbségek nincsenek, alacsony építésű géppel is teljesíthető,
technikás ugyanakkor gyors pálya.
Enduro szakasz teljesítése nem kötelező, szabadon választott így a cross eredménytől
függetlenül, külön kerül értékelésre!!!
Lebonyolítás/pontozás:
- Cross pályán kategóriánkénti futamok, egyszerre 10-15 fős rajtoltatással. Pontozás
befutási sorrend szerint.
- Enduro pályán kategóriánkénti futamok, egyszerre több versenyző rajtoltatásával.
Pontozás befutási sorrend szerint.
A Cross és Enduro szakaszokat külön pontozzuk, külön értékeljük. Bárki elindulhat
mindkét versenykategóriában, vagy akár szabadon választva csak az egyikben.
Célunk, hogy versenyzőinket egész nap foglalkoztassuk, mindenki minél többet
tartózkodjon pályán, ezért célszerű mindkét versenyszámban nevezni.
Kategóriák:
Minden kategóriát külön profi és amatőr osztályra osztunk. A cm3 szerinti
kategóriamegosztást a nevezők számától, arányától tesszük függővé, és a helyszínen
határozzuk meg.
Biztonsági előírások: Sisak, zárt magas szárú lábbeli és ruha, kesztyű.
Ajánlott: könyök- és térdvédő, mell-és gerincvédő
Időterv:
- a verseny napján ( 2010. szeptember. 18-án) reggel 09:30-10:45 között a cross
pályán szabadedzésre van lehetőség (érvényes nevezéssel).
- kb. 11:00 Az első Cross futam rajtoltatása
- napközben a Cross és Enduro futamok folyamatos rajtoltatása
- a verseny lezárta után értékelés
- Quad gyorsulási verseny
- Eredményhirdetés
A quadok helyszínre történő szállítását önköltségi áron vállaljuk. A részletekről
igény szerint egyeztetünk.
A verseny után, a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan a rendezvényen készült képeket
ingyenesen CD-n megküldjük minden nevezőnk részére!!
A rendezvény ideje alatt a helyszínen használt és új Quadok vásárát is tervezzük.
Akinek tudsz szólj………..
Rumble Sport
|
|
Mire van szükség egy jól működő motor (robogó, quad) szalon elindításához? Kell keresni egy kitűnő adottságokkal rendelkező üzlethelységet (amit a későbbiekben - tetemes
közüzemi költséget fizetve - fenn is kell tartani), szükség lesz megbízható, hozzáértő alkalmazottakra, nem kevés marketingre, és még sok minden másra. Tehát tömören fogalmazva: pénzre és időre.Velünk mind a kettőből sokat spórolhat, mivel egy kedvező, kiszámítható havidíj fejében biztosítjuk mind a kiállítóhelyet, mind a hozzáértő személyzetet, sőt kitűnő marketingről is gondoskodunk, amiért nem kérünk külön értékesítési jutalékot!
A HAVIDÍJ TARTALMA
-Üzletenként kihelyezhető
- 4 db felnőtt- illetve 6 db gyermek motor vagy
- 3 db felnőtt- illetve 6db gyermek quad vagy
- 6 db felnőtt robogó
Ruházat, kiegészítő, illetve alkatrészek forgalmazói közül minden szalonunkban csak egy kereskedővel, egy termékkategóriára áll módunkban szerződést kötni.
-Hirdetési felületeket biztosítunk napi frissítéssel a következő médiumokban:
Expressz.hu, Hasznaltauto.hu, Jarmubazis.hu, Mega-Bike.hu, Slando.hu
Hirdetéseinkben mindig feltüntetjük a forgalmazót is!
-Saját molinók, plakátok, illetve reklámanyagok kihelyezése kiállítótermeinkben, megegyezés szerint.
Partner program
Mire van szükség egy jól működő motor (robogó, quad) szalon elindításához? Kell keresni egy kitűnő adottságokkal rendelkező üzlethelységet (amit a későbbiekben - tetemes közüzemi költséget fizetve - fenn is kell tartani), szükség lesz megbízható, hozzáértő alkalmazottakra, nem kevés marketingre, és még sok minden másra. Tehát tömören fogalmazva: pénzre és időre.Velünk mind a kettőből sokat spórolhat, mivel egy kedvező, kiszámítható havidíj fejében biztosítjuk mind a kiállítóhelyet, mind a hozzáértő személyzetet, sőt kitűnő marketingről is gondoskodunk, amiért nem kérünk külön értékesítési jutalékot!